Kiss Regina

Azon felül, hogy megismerkedtél az általam nyújtott szolgáltatásokkal, a közös munkához elengedhetetlen, hogy rólam is szerezz némi ismeretet. 



Az ötlet

Kisgyerekes anyukaként a munkaerőpiacra visszatérve a korábbi multinacionális cégek helyett mindenképpen szerettem volna egy saját vállalkozást indítani. Ennek legkifizetődőbb módja, ha azokat a képességeimet kamatoztatom vállalkozásomban, amelyek kiemelkedővé tettek. Így jutottam el a virtuális asszisztensi vállalkozás ötletéhez. 


Egyetemi évek

Felsőfokú tanulmányaimat a Pannon Egyetem magyar szakán végeztem. Bölcsész végzettségem garancia a gyors tanulási és jó kommunikációs képességeimre. Már az egyetemen elkezdtem több ágazatban dolgozni. Az egyetemi tanszéken demonstrátori pozíciót töltöttem be, mely során részt vettem hazai és nemzetközi konferenciák szervezésében, lebonyolításában, kiadványszerkesztésben, általános asszisztensi feladatokban. 


Távközlési szektor - projektmenedzser karrier

Emellett megkezdtem telekommunikációs pályafutásomat is az Invitelnél. Itt először telefonos ügyfélszolgálatot láttam el, majd pár év elteltével belekóstoltam a sokkal műszakibb hibabejelentési ügyfélszolgálat világába. Itt a jó kommunikációs képességem mellett szükségem volt a gyors tanulásra is, ugyanis elég szerteágazó műszaki ismeretekre volt szükség a munka elvégzéséhez. A következő munkahelyem a UPC-nél projekt asszisztens pozíció volt, a csapatom és vezetőm teljes adminisztratív támogatása volt a fő feladatom. 

Mivel nagyon ambiciózus vagyok, aki szeret kihívásokkal szembenézni, hamar feléledt a továbblépési szándékom. Adódott egy lehetőség, a csapatunkon belül megüresedett egy projektmendzseri pozíció, amelyet megpályáztam. A vezetőm látta bennem a lehetőséget, így megkaptam ezt az állást is. Ebben a pozícióban business ügyfelek telekommunikációs hálózatait építettük ki, az én feladatom volt a projektek nyomon követése, határidőre történő kivitelezésének felügyelete. Egy időben kb. 30 projekt tartozott hozzám, így nagy tapasztalatot szereztem a szimultán munkavégzésben. 

Beszerzési osztály - Új kihívások

Mivel projektmenedzseri munkám során kiemelt hangsúly volt a partnerekkel, beszállítókkal folytatott egyeztetéseken, megállapodásokon, az érdeklődésem is ebbe az irányba terelődött. Két év projektmenedzseri munka után új kihívásokat kerestem. Így pályáztam meg vállalaton belül a társszolgáltatói szakértő pozíciót, mely során beszállítói, nagykereskedelmi partnerekkel folytattam ártárgyalásokat, kötöttem keretszerződéseket, kidolgoztam egyedi megállapodásokat, racionalizáltam a költségeket. Összességében elmondható, mindegyik korábbi állásomat örömmel, nagy lelkesedéssel végeztem, mindig kellő kihívással néztem szemben. 

Azonban gyermekem megszületésekor már tudtam, a megszerzett képességeimet mindenképpen saját vállalkozás formájában szeretném tovább hasznosítani. Nagyon szeretek partnerekkel együtt dolgozni, mindenem a szervezés, ügyintézés, tökéletes adminisztráció, így garantálhatom, hogy annak, aki engem választ vállalkozása támogatásában, egy munkájára elkötelezett partnert kap személyemben. 

Korábbi munkatapasztalataim az alábbi LinkedIn profilomon is megtekinthetők.

Remélem, lesz lehetőségünk együtt dolgozni!

Kiss Regina



Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el